Az önkontroll, az akaraterő és a siker.
Az első kettőből következik a harmadik, azonban a szakértők figyelmeztetnek: az önkontroll nem állandó tulajdonságunk. Sokkal inkább egy energiaforrás, ami könnyen kimerül, így fontos, hogy időnként újratöltsük. Ehhez adunk tanácsokat!
Az első tippünk, hogy csökkentsd a kísértést, legyen szó az élet bármely területéről. Ne az ellenálláson dolgozz, az elveszi az erődet, inkább nemes egyszerűséggel zárd ki a kísértést jelentő tényezőt az életedből. Fogyókúránál ne legyen süti a hűtőben, nem menjen a tévé munka közben, mert úgyis elvonja a figyelmed, ahogy a közösségi médiás appok értesítései is.
Ne felejtsd el megünnepelni a fejlődést, azaz a részsikereknek is lehet és kell is örülni. Ahelyett, hogy folyamatosan egy nagyszabású, távoli célt hajszolnál, vedd észre az apró sikereket. Minden munkafolyamatban találhatsz olyan elemet, ami miatt megérdemled a vállveregetést, és hidd el, a pozitív visszacsatolás sokkal motiváltabbá tesz, mintha elégedetlenséggel ostoroznád magad.
Mivel stresszmentes élet nem létezik, ezért jól kell kezelni a helyzetet. Fogadjuk el, hogy időnként összecsapnak a fejünk felett a hullámok, viszont ha hosszú távon benne maradunk, sokkal nehezebben gyakorolunk majd önkontrollt. Ezért találd meg azt a hobbit, ami leginkább kikapcsol – lehet ez sport, művészet, jótékonykodás is akár – és iktasd be legalább heti kétszer az életedbe. Hidd el, segíteni fog.
A feladatok listázása szintén hasznos szokás, hiszen nem csupán rendszerezheted, de priorizálhatod is a teendőidet. Ha látod magad előtt a tervezhetőséget, valószínűleg sokkal kevésbé lesz ijesztő az összkép.
Végül pedig essen szó a megbocsátásról. Első blikkre talán furcsának tűnhet, hogy mit keres mindez egy önkontrollal kapcsolatos listán, Azért fontos ez is, mert tudatosítanod kell magadban: te és a társaid egyaránt fogtok hibázni a munka során, s amennyiben szeretnéd elérni a célod, ezeken jobb, ha túllépsz. A hibákra ne krízisként, hanem tanulási lehetőségként tekints, és magaddal szemben is gyakorold az elfogadást.