Facebook pixel

Állást keresni nehéz, hiszen idő, pénz, energia, s nem mellesleg súlyos lelki teher. Csak hab a tortán, hogy sok esetben jól szervezett(nek tűnő) multicégeknél is kisebbfajta káosznak tűnik a meglelni álmaink munkáját.

Aki először próbál multicéghez jelentkezni, az készüljön fel rá, hogy bizony nehézkes rendszerekkel és zavaros szövegkörnyezettel fog találkozni már jelentkezéskor. Olyan rövidítéseket fog találni már az álláshirdetésben is, hogy nem győzi keresgélni mi a manót jelentenek a gyönyörű hárombetűs kifejezések.

Ugyanakkor, ha megértjük azt, mi zajlik a leendő multis vezetőnk körül, akkor az állásinterjún is sikeresebb lehetünk. Empátiával, türelemmel és főleg magunkról szóló releváns információval sikert érhetünk el.

Egy multinál a legfontosabb tényező a döntés kockázata. A legtöbb helyen a vezető elgondolkodik: ha rosszul választ, akkor az egész munkatárs keresési mizériát kezdheti elölről, addig is állnak az ügyek, amit az új kollégának kellene vinnie. Így ki merne egyedül döntést hozni arról, hogy ki legyen a kiválasztott? Ezért osztják el a felelősség súlyát, s ezért hosszú és körülményes az egész folyamat, amelyet álláskeresőként bizony nekünk is segítenünk, támogatnunk kell.

Nem a rendszerekben van ugyanis a hiba, még csak nem is az emberekben, akik működtetik, hiszen alapvetően mindenki jót akar. A központosítás, a rossz döntéstől félelem, a kockázatvállalás kerülése és az információhiány (amin pályázóként mi magunk segíthetünk valamelyest) azonban megnehezíti az egészet.

A lényeg, hogy nem érdemes előre túlizgulni a dolgot, ám tisztában kell lenni a multicégek sajátosságaival, amelyek természetesen nemcsak hátrányok, hanem előnyök is.