Facebook pixel

2022 Magyarországán hiába vannak nyerő helyzetben az álláskeresők, az ötvenévesnél idősebbek még mindig nehezen találnak maguknak új állást. Sokszor a toborzók sztereotipikus gondolkodása okán, ugyanis nem veszik számításba releváns jelöltként az idősödő munkavállalókat.

Az idősebb munkavállalókra vonatkozó sztereotípiák léteznek, ezt kár lenne tagadnunk. Egyre több szakember gondolja azonban, hogy a cég sikerének érdekében érdemes elengedni ezeket a negatív előítéleteket.

Sok területen hatalmas különbséget jelent például, hogy tapasztalt kollégákat is foglalkoztatnak, hiszen magabiztosság és határozottság, kiváló nyelvtudás, nemzetközi kultúrákkal való érintkezésben jártasság nélkül nem lehet jól teljesíteni – ezek a készségek pedig fiatalon sokszor méh nem állhatnak rendelkezésre.

Az a vád is éri az idősebb munkavállalókat, hogy már kiégtek, nem motiváltak eléggé. Ha azonban mindezt megfordítjuk, akkor láthatjuk: sok esetben a ötven pluszos kollégák éppen azért nyújtanak jobb teljesítményt, mert az adott céget szeretnék utolsó munkahelyüknek. Ráadásul, ha kritikát fogalmazunk meg ennek a generációnak, akkor ők azt elfogadják és javítanak a munkájukon az észrevételek szerint.

Az sem feltétlenül igaz, hogy a magánéletük rányomja a bélyeget a munkájukra. A harmincas korosztályban néha jóval nagyobb kihívást jelent a munka-magánélet egyensúlyának megtartása. Elég, ha a gyermeknevelésre és –felügyeletre gondolunk. Az ötven felettieknek azonban zömében már huszonéves gyerekei vannak, akik már kirepültek a szülői házból, így nincs bennük a gondoskodási kényszer, így az ebből fakadó stresszhelyzet sem jelentkezik.

Azt azonban meg kell jegyeznünk, hogy például a digitalizációs értés hiánya nem teljesen alaptalan sztereotípia. Technikai nehézségek akadhatnak, de a már említett tanulási vágy és alkalmazkodóképesség miatt érdemes időt és energiát fektetni az idősebb munkatársakba.

Tehát elmondhatjuk: ha egy toborzónak az a célja, hogy mihamarabb betöltsön egy pozíciót, akkor érdemes rugalmasan, nyitottan gondolkodnia a jelöltekről. Az ötven pluszos korosztály elképesztő potenciál, amit eddig nem eléggé aknázott ki a munkaerőpiac.