Álláskereséskor akár egy ügyetlen toborzó, vagy egy esetlenül interjúztató vezető is okozhatja a sikertelenségünket, s egyből előkerülnek a nárcisztikus, pszichopata, szociopata jelzők, hiszen mi biztosan nem lehetünk hibásak. Pedig érdemes lenne az álláskeresői székből is empátiával hozzáállni az interjúztatókhoz, döntéshozókhoz.
A saját sikertelenségünket leplezvén könnyűnek tűnik diagnosztizálni a másik oldalon ülőt, mindenféle konyhapszichológiai cikk szépen taglalja is, hogy mik a tünetek, amiket bárkire rá lehet húzni egyetlen beszélgetés után. Szerintünk ez tévút, inkább érdemes visszaúszni a valóságba, mert akkor tudunk jól tárgyalni, ha értjük az interjúztatók motivációit, s akkor akarnak velünk dolgozni, ha látják ezt a hozzáállást.
Gondoljunk csak bele! Nem feltétlenül biztos, hogy döntésképtelen idióta az a vezető, aki egy állásinterjú után két héttel még nem ír választ a döntésről. Előfordulhat, hogy épp érted küzd a feletteseivel. Ahogy a cég eredményeinek taglalása sem biztosan jelenti azt, hogy nárcisztikus állat a velünk szemben ülő. Lehet, hogy simán csak büszke a cég elért eredményeire, s ezt szeretné őszintén megosztani veled.
Szóval ahelyett, hogy billogokat szórnánk másokra, inkább tervezzük meg az állásinterjút. Döntsd el, hogy te mit akarsz magadról mindenképp elmondani? Milyen sztorikon keresztül? Milyen témákat akarsz elkerülni? Mi a taktikád ezek elkerülésére? Lehet építkezni az előzetes rossz tapasztalatokból, rossz főnökökből.
Ha megértjük a másik fél motivációit, érdekeit, rögvest tudunk is vele hatékonyan tárgyalni. A cél alapvetően közös: ő keres valakit, aki meg tudja oldani a feladatot, mi pedig pont ezt a feladatot meg tudjuk oldani. Erről kell beszélni: a feladatról, a megoldásokról, a lehetőségekről, a felelősségekről, a képességeinkről, tudásunkról. Majd az üzletről: kinek mennyiért éri ez meg.
A rossz vezetők kiszűrését illetően pedig ragaszkodjunk a megérzéseinkre. ha nem szimpatikus az illető, ha nem tetszik a környezet, amiben ő dolgozik, ha nem érezted jól magad állásinterjún, akkor mondj nemet. Ilyen egyszerű az egész.