Facebook pixel

A különböző cégeknek, vállalatoknak ma már nem csak lehetősége, hanem kötelessége az emberközpontúság. A szervezeteknek felelősséget kell vállalniuk, mert csak így működhetnek fenntarthatóan. Cikkünkben megpróbálunk választ adni arra, hogy mit jelent a törődés, az együttérzés, az emberközpontúság a 21. században, szervezeti kontextusban.

2023-ban nyugodtan elfogadhatjuk alaptézisként, hogy a fenntartható, eredményes, megtartó és bevonzó szervezet emberközpontú, s ezt a legdirektebb formában a vezetők működése tudja biztosítani. Olyan gazdasági, társadalmi és környezeti változásokat élünk meg ugyanis, amelyek fokozott nyomással nehezednek az emberekre. Stresszel, szorongással, bizonytalansággal élik a mindennapjaikat.

Egy törődő, emberközpontú szervezet és vezetői csapat ugyan nem lesz megoldás a külső körülményekre, ám arra mindenképp, hogy az emberek mennyire lesznek reziliensek, stabilak a folyamatosan változó környezet ellenére is. Épp ezért egy szervezetnek már nem a lehetőségeket kell keresnie ebben a témában, hanem komoly felelősséget kell vállalniuk. Ez a fenntarthatóság egyik záloga.

Persze tudjuk, mindez csak leírva egyszerű. Komoly nyomás van minden szempontból a vezetőkön, s az elvárások sem csökkentek annak ellenére, hogy nehezített pályán játszanak az elmúlt néhány évben. Úgy kell eredményesnek lenni, hogy nem a nyomást fokozzák, hanem együttérzésen, törődésen és pozitív pszichológiai megközelítésen alapuló vezetési stílust alkalmaznak, miközben sok esetben ők is törődésre szorulnak.

Az emberközpontúság, a törődés ma már ez nem lehetőség, hanem kötelesség. A munkavállalókat támogatni kell abban, hogy vállaljanak felelősséget a saját mentális, lelki és fizikai egészségükért. Emellett pedig a szervezetnek is felelősséget kell vállalnia értük, ami a fenntarthatóság záloga is egyben.

Akkor lehet sikeres egy cég, ha mindez a szervezeti kultúra fontos eleme, vezetési paradigma. Így ugyanis a munkatársakban megszilárdul az a belső stabilitás, ami fenntarthatóvá teszi a személyes és szervezeti működést.

Miell Group honlapjai:

MULTI PARTNER SOLUTION

https://miellquality.hu/index.php

Főoldal

Főoldal –

Kezdőlap

https://botiteamkft.hu/