Egy asszertív kommunikációs folyamatnak csupán a legvégét jelentik a szavak, amelyeket kimondunk. Ahhoz azonban, hogy idáig eljussunk, szükség van az önismeretünk és az önbizalmunk fejlesztésére és a megfelelő technikák elsajátítására.
Az asszertivitás azt jelenti, hogy meg tudom fogalmazni a saját érzéseimet, észreveszem, hogy a különböző érzések mögött milyen szükségletek vannak, amelyek esetleg nem teljesülnek, amiből belső konfliktusom adódik. Sőt, nem csupán felismerem, de meg is tudom fogalmazni mindezt a szavak szintjén.
Sajnos sokszor túl gyorsan ítélkezünk, előzetes elképzelésekre alapozunk, ami aztán meghatározza azt a párbeszédet, amit folytatunk. Az asszertív kommunikáció lényege az objektivitás, hogy objektíven nézzem a helyzetet, tudjak a másik félhez kapcsolódni nem csak tartalmi, de érzelmi szinten is.
Nagyban meghatározza ugyanis egy párbeszéd sikerességét, hogy mennyire tudok ráhangolódni a partneremre, aktívan figyelni rá, mennyire szeretnék tudatosan egy mindkettőnk számára előnyös megoldást találni. Ilyen esetekben nem is csak a beszédre, hanem a no-verbális jelekre is figyelni kell, azaz arra, hogy mennyire asszertív a magatartás, a hanglejtés, a mozdulatok.
Az asszertív kommunikáció tipikusan olyan terület, amit nem lehet otthonról, a kanapén ülve megtanulni. Gyakorolni kell, éles helyzeteket kell teremteni. Ha már képesek vagyunk felismerni, hogy melyek a kommunikációs buktatók, milyen játszmákba kezd a beszélgetőtársunk, ha ez a fajta tudatosítás elindul, akkor nagyon hamar jönnek az eredmények.